Egy újabb műtét

Jelentem túl vagyok a sorban hetedik műtéten is, két év alatt az ötödik. Hm néha csodálkozom, hogy van még épp agysejtem, és nem húzom a fél oldalam. Na jó kell egy kis morbid humor is. Az ember azt hinné, hogy ez már könnyen megy, sip up és kész, de az igazság az, hogy ezt csak az gondolja, akit még nem műtöttek. Minél több, annál nehezebb a felépülés. Persze az se mindegy mit műtenek, mennyire invazív a műtét. Természetesen, ha már rólam van szó, akkor egy nehéz, hosszú műtétről beszélünk, amiből az ébredés nem egy leányálom. Elmesélem milyen a menete egy ilyen műtétnek. Én mindig azt mondom, hogy a várakozás a legrosszabb. Amikor csak vársz és vársz a műtét előtt, mikor jönnek érted, és a percek hosszú óráknak tűnnek, és te tudod, hogy a legközelebb mikor kinyitod a szemed, a fájdalom fogja átjárni a tested. A mostani műtétem 11 órakkor kezdődött. A műtét előtti délelőtt hosszú volt, nagyon hosszú, bár meg kell mondjam, hogy ha az ember lányával befekszik a férje is a kórházba, akkor azért ez a várakozás sokkal könnyebb, mintha egyedül bámulná sivár szobája falait. Szóval 11 órakkor már a műtő asztalon feküdtem, ismerősökkel körbe véve, hisz már ismerjük egymást a műtős teammel. Fekszel ott tehetetlenül és a műtős bácsi épp azon van, hogy oda kötözzön az asztalhoz mint egy darab kötözött sonkát, nem épp kellemes pozícióban, bár ő meg tesz mindent, hogy  kényelmesen feküdj még legalább öt percig, utána már mindegy, elalszol. Aztán befut az orvosod, az egyik a kettő közül (el kell áruljam a másikat még sose láttam, pedig ő már kétszer látta a belső szerveimet, de mire ő jön, én már kómás vagyok :)), és elaltatnak. Az ébredés maga a pokol, csövek lógnak mindenfele, a hasadon a 10 cm vágás nem kicsit fáj, nem is beszélve az összes belső szervedről, amiket felbolygattak, és fázok, mindig fázok ébredés után, de nem kicsit, hanem rettenetesen :D. Mire felkelek sötét van, a műtét hat órán át tartott. Viilanásokra ébredek fel, de minden ilyen éber tudat állapot fáj. Az első éjszakát az őrzőben töltöttem, mozogni se sűrűn tudok. Három cső lógott belőlem, az egyik kezemen a vérnyomásmérő, ami óránként neki áll vérnyomást mérni, szóval még ha az ember el is alszik, óránként tuti biztos az ébresztő, a másikba csöpög az infúzió. Fekszek a hátamon, és félálomba álmodok, és minden ébredés nem csak fizikailag, hanem lelkileg is fáj, mert minden egyes ébredésnél rádöbbenek hol vagyok. Hajnali fél ötkor bejön a nővérke és közli most lábra állok, és megmosakodok. Hm viccesnek hangzik a dolog, de nem az. Rá ültet egy toló székre a csöveimmel együtt, irány a szoba és a zuhany. Mire ezek után végre újra ágyat érek, olyan érzésem van, mintha lefutottam volna a maratont, és minden belső szervem szeretne éppen kiszakadni a helyéről, és még csak most jön a neheze. Az első pár nap mindig nehéz, egy idő után már fáj minden, az ember háta, a dereka, a sebei, a belső szervei, a csövek ... és amikor már kezdenék éppen megzakkani, érzem az enyhülést, .... kiveszik a csöveket, többet tudok mozogni, és lehet már az egyik oldalamon is tudok aludni, vagy 15 percet. A hab a tortán, amikor felkaszabolt hassal sztómás zacskót kell cserélni :D. A férjem pedig éjjel nappal minden mozdulatomra ugrik. Látom a szemén, hogy fáradt, hogy már ő is nagyon fáradt, hisz ez már neki sok, de nem mondja, és nem vallja be. Az aggódás a tehetetlenség kínzó érzése ott tükröződik a szemében, de mosolyog és minden mozdulatomra ugrik, és bár mondom neki ne röhögtessen mert iszonyatosan fáj, mégis röhögtet és én kínomba sírok, mert annyira kacagok, h a fájdalomtól kicsordul a könnyem. Öt nap után haza engednek, vicces ilyenkor felöltözni, mert egy melegítő nadrágon kívül mást nem tudok magamra húzni, és mivel hideg van, magamra kapom a nagy pulcsim, és a bokacsizmám, és megint röhögünk, mert röhejesen nézek ki, meg is örökítjük ezt a csúcs pillanatot és haza jövünk. Itthon már minden könnyebb, de persze még mindig nem ugrok méter magasakat, de haladok. Sokan írtatok és aggódtatok értem és ezt köszönöm nektek, igyekeztünk mindenkinek visszaírni, remélem nem maradt ki senki!