Élet sztómával

A kórházból 42 kilósan jöttem haza, utoljára 12 évesen volt ilyen súlyom :D.  Megváltozott az egész életem, mondhatnán azt is, hogy a feje tetejére állt, és hónapokba tellett míg hozzászoktam. Először jött a depi, aztán a düh és csak utána az elfogadás. Akkor még úgy gondoltam nem is kell nagyon megszoknom a dolgot, hiszen három hónap múlva már nem lesz sztómám így gyorsan el is felejthetem. Az első két hónap nagyon nehéz volt, nem tudtam még hogyan és mit csináljak. Állandóan attól féltem amikor kimentem az utcára, hogy mindenki látja majd és vártam mikor fog majd aláfolyni. A sztómások rémálma ez. Most nem megyek bele a részletekbe, de nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az ember elképzeli, volt két hetem, hogy nem tudtam ki se tenni a lábam a lakásból, és persze ennek örömére állandóan magam alatt voltam. Addig amíg nem találtam meg a számomra megfelelő sztómás “felszerelést”.  Aztán ültem és vártam, vártam, hogy vége legyen, hogy az orvosok megoldják a gondjaimat. Lassan elkezdtem dolgozgatni is, de nem igazán tudtam oda figyelni a munkámra sem az iskolára. Elkezdődött a szemeszeterem és nekem emberek közé kellett mennem, és végig ülnöm az órákat. Nagyon utáltam. Aztán jött az, amit már nem vártam. Közölte a csodadokim, hogy valószinüleg újabb műtét kell majd, de ha úgy gondolom várhatunk is vele…. Rájöttem, hogy nem jó taktikát választottam, most már nem várok én az orvoskra, hogy eldöntsék mi legyen. Nem. Most már én döntök, én mondom meg, hogy legyen és én úgy döntöttem, hogy rendbe fogok jönni.  Eszem a sok csodaszert és megteszek minden tőlem telhetőt.  Az endometriózisról meg csak annyit, hogy gógyultnak tekintem magam. Pontotot tettem a végére. Nincs több. Kész :D  Neki álltam dolgozni, suliba járni és még dolgozni egy kicsit, egyszóval Élek. 

Mindennek meg van a maga jó és rossz oldala. 'Sajna'  az új súlyom miatt sok új ruhát is kellett vennem, mivel minden nagy volt rám., ez jó. Fél év vegánkodás után most hús diétán vagyok, hízókúrázok. Ez se rossz. :D, de továbbra is zacskóval élek, ez nem annyira.  Bár, ha az ember megtanul vele élni, akkor már nem látja annyira tragikusnak a dolgot. Vannak pillanatok, amikor azon kapon magam, hogy kimondottan elégedett vagyok az életemmel :D, de téleg. Nem zavar semmi. Aztén persze vannak pillanatok, amikor az egész világra haragszom és minden zavar. 

Persze az ember átértékeli az életét és ezt én is megtettem. Megváltoztam e? Igen, meg. Más szemmel nézem a világot, és az embereket, a barátaimat is. Most látom miről szól egy barátság… és miről nem. 

Ennyi okosság elég is mára, várom a hozzászólasaitokat :)