Fény az alagút végén

Nagyon rég nem írtam már, de nehéz pár hónap áll mögöttem, és az igazság az egy kicsit babonás is vagyok. Mindjárt elmondom miért. Ott tartottam február végén, hogy meg kellett hoznom egy döntést, hogyan tovább, milyen műtétet vállalok be. Volt két választási lehetőségem, amit az itthoni orvosok fel tudtak ajánlani nekem. Az egyi műtét nagy kockázattal járt vollna, 40% volt az esélye annak, hogy életem végéig sztómával éltem volna, itt újabb bélrezekciót végeztek volna a vastagbélből, és mivel nagyon közel volt a sipoly a végbélhez nagy esély volt rá, hogy mesértik az idegeket. A másik lehetőséget az orvosom nem nagyon látta reálisnak, azt mondta 10% az esélye annak, hogy be tudják varrni a sipolyt, mindennemű nagyobb beavatkozás nélkül. Emlékeztetőül elmondom, hogy rectovaginális sipolyról van szó, vagyis egy kóros járat a vastagbél és hüvely között. Ez egy probélma, amivel az orvosok többsége nem nagyon tud mit kezdeni. Nincs tapasztalatuk az ilyen műtétekben. Ezt a dokim is megmondta, egyszeűen nem látott más megoldást, csak ha kivágta volna a vastagbélből egy újabb részt, azt ahol a sipoly  és az előző műtét utáni kapcsok vannak. Ezek a kapcsok okozták ugyanis a problémát, mivel mint utólag kiderült az egyik kapocs szétment és beleállt a hüvelyfalba. Na hát el tujátok képzelni mennyire jó ezt hallani egy orvostól, aki kéri tőled döntsd el mi legyen. De meg kell mondjam, az itthoni sebészem elmondta, ha találok más orvost, aki meg tudja másképp oldani, ő mindenbe segíteni fog. Ültem és agyaltam meddig fogok még így élni, meddig húzhatom az időt, mivel egyik megoldás sem tetszett. Egy dolgot megtanultam a betegségem által, ha valamihez nem fűlik a fogam, bármilyen beavatkozáshoz, akkor abba nem szabad bele mennem, mert nem lesz jó vége. És nem, nem akartam egyiket se. El kezdtünk külföldön keresni orvosokat, akik tudnának segíteni... míg egy nap a véletlen folytán (bár én nem hiszek a véletlenekbe :)) bekerültem egy zárt csoportba az egyik kedvenc szociális hálózati oldalon, és ott megismerkedtem olyan sorstársakkal, akik hasonló cipőben járnak. Ez egy magyarországi csoport - lányok ezúton is köszönök mindent!!! - ők adtak egy tippet egy magyar dokiról, aki ilyen sipolyokat műt. Nagyon feldobódtam, hiszen nincs messze se, magyar is és nagyon jókat mondtak róla. Így felkerestem, írtam neki egy emailt, és ha hiszitek, ha nem, ez a doki még az nap válaszolt :D. Innetől kezdve gyors lefolyása volt a dolgoknak, kivizsgált, és két héttel ezelőtt meg is műtöt :D. Ketten voltak a műtétnél, ez a nőgyógyász és egy sebész, és meg kell mondjam ezek nagybetűs ORVOSOK ám. A hozzáállásuk, a szaktudásuk és emberségük, empátiáuk is a helyén van. 15 nap telt a műtét óta. Ez sem volt egy kis műtét, több mint három órán keresztül stoppoltak, de a műtét jól sikerült. Nem mondom, hogy nem fájt, és nem mondom, hogy könnyű volt, de jól vagyok :D. Egy óriási kő esett le rólam. - Na most már elmondom, mibe vagyok babonás :D, nem akartam a műtét előtt ezt mind leírni, mert úgy gondolom, nem kell előre elkiabálni a dolgot :D. Ezt nagymamámtól tanultam, akitől ha reggel miután felöltözött és már az ajtóba állt, megkérdeztem hova megy, képes volt vissza fordulni az ajtóból és nem menni sehova, mert úgy gondolta balszerencsét hoz, ha megkérdezik hova készül :D. Na de visszatérve a műtéthez, most várok és gyógyulok. Júliusba fog kiderülni, hogy begyógyul e minden, úgy ahogy annak kell. Amennyiben így lesz augusztus, szeptember környékén megejtjük az utolsó műtétet is, amikor is majd visszateszik kedves lógó belem, azaz a sztómámat a helyére. Ez óriási dolog számomra, de nem csak ez. Most lesz egy éve, hogy megejtették a nagyhasi bélendó műtétet, és azóta NINCS endometriózis, nincsenek ciszták, nincs elviselhetetlen fájdalom, gyógyszerek és hormonok nélkül is!
Én végre élek! - igen a zsákommal együtt :D.
Lehet mostantól két szülinapot fogok ünnepelni...