Állj meg te is

Az utóbbi napokban rengeteg dolgom lenne, de nem igazán tudok koncentrálni semmire, így most is ahelyett, hogy a közeledő államvizsgára írnám a munkám, inkább írok ide. Sok minden jár a fejembe, szeretnék újítani, új blogot indítani, két nyelven és egy kicsit jobban felölelni az endó és sztóma témát, de kell még egy kis idő, amíg ezt megvalósítom. Az utóbbi hetek nagyon nehezek voltak számomra - és családom számára is, volt egy kis kutyánk, akit el kellett altatnunk. Szélmalom harcot vívtunk az utóbbi fél évben vele és érte, a harcot elveszítettük. Ez teljesen lemerített, az utóbbi napokban nulla energiával működtem és nem aludtam hetekig. Számomra ez egy nagy veszteség, amit meg kell emésztenem.

 Az jár a fejembe, hogy az egész életem a valamit valamiért elv körül forog. Ha valamiért harcolok, valamit el akarok érni, akkor valami mást elvesz tőlem az élet, és ez nagyon fárasztó tud lenni. Évekig hallgattam az orvosokat arról. hogy ha nem akarom, hogy endóm legyen akkor szüljek gyorsan gyereket, ez a megoldás. Tesséééééékkkkkk????? Azért szüljek gyereket, hogy én ne legyek beteg???? Nem is értem!!! Ó persze ez sem garancia, de max szülök majd még egyet!!!! Na ne márrrr. Ez a valamit valamiért?? Kösz nem kérek belőle!!! Most sztómám van, viszont nincs endóm. Elmentem lombikkonzultációra, ahol azt mondta az orvos, hogy ugye ő megmondta, hogy műtét előtt csináljuk a lombikot, minek műtettem magam, most sztómám  van. Mondja egy ember, aki látott műtét előtt, aki pontosan tudja milyen állapotba voltam, aki összehívta a dokikat és csak vakarták a fejüket, mert foggalmuk se volt arról, mit kéne és mit nem csinálni velem. A műtőasztalon majdnem meghaltam, a sztómától se tudok szabadulni, mert túl sokáig vártak, túl sokáig éltettem az endót.  Ez kérem egy vicc. Halóó a sztómám nekem van, nem neked. ÉN élek vele és köszönöm jól vagyok, te meg orvos vagy legalább csinálj úgy mintha normális dolognak tartanád! És vedd már észre, hogy 15 év után először másfél éve nincs endometriózisom. Pedig nem diétázok, nem szültem és nem is szedek semmilyen hormont. Megálltam és szembe néztem magammal, éveken át csak álltam és figyeltem magam, kerestem a démonjaimat, hogy szembe nézhessek velük. Mert nem elég mechanikusan kivágni valamit egy testből, az csak az egyik része a dolognak, ha nem értem meg, nem látom miért és, hogyan jutottam eddig, akkor nem múlik el a fájdalom. A fájdalom én vagyok, és amíg nem tudom miért, addig marad, mert éltetem, mert a részemmé vált. Néven kell nevezni a fájdalmam, a félelmem, a szorongásom. Ki vagyok és miért vagyok itt, mi az életcélom, hová tartok és honnan jöttem - mert nem mindegy. Sokan azt mondják élj stresszmentesen és gondokodj pozitívan - hát igen, de sajnálom szerintem ez  édes kevés, ez nem elég, és különben is mi az, hogy gondolkodj pozitívan??!! Én azt mondom, élj alázattal, szeresd magad és ismerd meg ki is vagy valójában, segíts magadon - más ezt nem teheti meg helyetted. Mindenkinek vannak hibái, és mindenki követ el hibákat, és mindenki úgy él, ahogy abban a percben élni tud. De álljunk meg és nézzünk szembe vele, hogy megbocsássunk, hogy tanuljunk belőle, hogy talán, ha csak egy kicsivel is, de jobban élhessünk. Jön a karácsony és közeledik az év vége, lehetőség van arra, hogy lezárjunk dolgokat, magunk mögött hagyjuk a fájdalmunkat, ott ahol bezárul egy ajtó, mindig nyílik egy másik, csak meg kell látnunk. Az én elmúlt két évem nagyon nehéz volt minden téren, de most már nem látom olyan borúsan a dolgot, mert nagyon sokat tanultam, magamról, az életről, arról merre megyek és merre szeretnék, a férjemről, a családomról. Így most azt mondom, álljunk meg és nézzünk szembe magunkkal és ne akarjunk addig tovább menni, amíg nem látjuk azt magunkat, a csupasz énünket, és kerdezzük meg tőle, mi fáj neki és mitől fél annyira ...
Kívánom, hogy az ünnepek szereteben teljenek, és ne görcsös akarásban, inkább az elfogadás és önismeret nevében teljen. Legyen áldott az ünnepetek.