Lásd te is!

Hát kérem szépen először is el kell mondjam, hogy szánom - bánom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de valahogy nem jött össze. Az úgy volt, hogy március 25-én részt vettünk Budapesten az Endometriózis világnap alkalmából szervezett rendezvényen  az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány meghívására. Ezúton is köszönjük!! Utána persze szerettem volna írni egy beszámolót az eseményről, de másfél hetem volt államvizsgáig és arra koncentráltam, tanultam. Államvizsga után gondoltam írok is és akkor sikerült jól lebetgednem, négy nappig feküdtem 39,5 fokos lázzal és bele telt egy jó hetembe mire valahogy magamhoz tértem, és utána jött a húsvét... :) Szóval most akkor kezdem az elején, vagyis az endónapnál Budapesten. Az alapítvány meghívására kedves férjemmel érkeztünk az eseményre, hiszen a program része voltunk többek között. A nap folyamán nagyon jó kis előadásokat hallgattunk végig, bár úgy gondoltam sok újat már nem fogok hallani a betegségről, persze tévedtem. Végre találkozhattam az alapítvány tagjaival és azokkal, akikkel eddig csak az interneten értekezhettünk. És még a szombat esti híradóban is benne voltunk. Nagy élmény volt. A délután nagyon gyorsan telt és utolsóként mi léptünk a színpadra Pepóval. ENDOMETRIÓZIS A FÉRJEM SZEMSZÖGÉBŐL volt a beszélgetésünk címe. Törköly Erika moderálta beszélegtésünket, és meg kell mondjam, nagyon élveztük. Nagyon köszönöm neki a kellemes beszélgetést, és örülök annak, hogy megismerhettem. A beszélgetés egy fél óra hosszú volt, és sok mindenről szót ejtettünk. A blogomról, az edometriózisról, a sztómáról és persze arról, hogy éli meg mindezt a férjem. Szerettünk volna ezzel is erőt adni, megmutatni nektek, akik bármilyen ilyen nehézségeken mentek keresztül, hogy megy ez, le lehet győzni még egy ilyen betegséget is, mint az endó. Szerettem volna, ha látjátok, hogy a sztóma, csak egy sztóma és nem hagyom, hogy az határozza meg ki vagyok. A beszélgetésünk online volt látható, ha minden igaz a közel jövőben, majd tudok linket is feltenni, ahol bele kukkanthattok. Bár nagyon fárasztó volt a hétévége, de egyben nagyon jó volt. Feltöltődve jöttünk haza vasárnap és pár napig mindenkinek erről beszéltünk itthon. Egyszeruen nagy élmény volt. Számomra többek között azért is, mert ez egy fajta visszaigzolás is volt, arról, hogy jó, hogy írok mindenféléket ide erre a kis blogomra. Az utolós bejegyzésemben írtam, hogy vannak, vagyis lesznek új híreim. Az endó napon már elárultuk a nagy hírt, így az már nem titok, hogy babát várunk, most már a 16 hetesek vagyunk. Yeaaahhhh. Igen még mindig van sztómám, igen így is vállaltuk a babát. Az élet felkínált egy lehetőséget és mi éltünk vele. Persze a körülményeke nem oylanok, mint amilyeneknek én elképzeltem őket, de én már ezzel nem foglalkozom. Az élet nem úgy működik, mint ahogy mi azt elképezljük. Persze vannak pillanatok, amikor a félelmeim elő akarnak bújni, de már többször is mondtam, egyszerűen nem engedek nekik teret. Nem hagyom, hogy elhatalmasodjanak rajtam. Az első trimeszterem szinte eseménytelenül zajlott, sztóma ügyileg is, minden rendben ment. Mint már említetettem beteg voltam húsvét előtt, hát az nem volt vicces, összeszedtem egy húgyuti fertőzést, ami valószinüleg a stent miatt van, ami még mindig bennem van, de most már úgy nézz ki, minden oké. A második trimeszterben persze már elkzedett nőni a hasam is, most meg persze pici. A vicces majd az lesz, ha már nem fogok rálátni a sztómámra, így már most próbálom tükörből kezelni a dolgot, ami önmagában is elég vicces. Persze kedves férjem kijelentette, hogy majd ő kezeli, mit aggódok ezen :). Hát ilyen ember Ő. Kíváncsi vagyok hogyan fog telni a következő pár hónap, és majd persze írok is róla. Sok évnyi harc után belevágtunk egy lombikba (persze az orvosommal egyeztetve, vágtunk bele - és én nagyon hálás vagyok, hogy ilyen orvosokat találtam), ami elsőre sikerült, és endó sem újult ki. Sok év után először kaptunk jó híreket, a legjobb híreket :). Sztóma ide vagy oda, kit érdekel, hahóóóó babát várunk!!!!! Persze, ha látnátok mikor valami új dokihoz megyek valami miatt, hogy hogy néznek rám, vagy, hogy azt vágták a fejemhez, hogy minek műtettem magam, hisz akkor nem lenne sztómám :D :D Én már csak kacagok, és azt hangosan teszem. Ne hagyjátok, hogy a betegség határozzon meg titeteket, vagy az orvos a betegségetek alapján. Fel kell venni a boxkesztyűt és ha azt egyszer felvettük, akkor azt nem lehet a meccs felébe letenni olyan nincs, végig kell boxolni ezt a meccset, még akkor is, ha közbe fáj is. Közben pedig LÁSSÁTOK meg a lehetőségeket, amiket az Élet felkínál nektek és éljetek vele. Hiszen mindennek eljön a maga ideje, és nem véletlenül jön a lehetőség, még akkor is, ha az nem felel meg az elképzeléseteknek, vagy a tervnek ami szerint haladni akartatok. Szóval, ahogy mondani szoktam: Fel a fejjel, ki a mejjel.